Néhány napja zokogva ébredek, s fekszem

                  Zsófi festőállványa széjjel szedve, s a képeinek egy része mögötte


Az anyák napja volt az a nap, ami igazán betett a lelkemnek. Zsófi mindig festett nekem valami anyás képet, s kaptam egy parfümöt is. Mert anyának lenni olyan, mint nagymama, az én édesanyám volt... Az édesanyám is Zsófia volt, s mindig nagyon adott az öltözetére, s arra, hogy friss virág illata legyen. A Zsófik néha az én hátam mögött titkokat osztottak meg egymással, az övéiket.
Most, valahol egy másik dimenzióban fogják egymás kezét immár addig, amíg a végtelen létezik, ez pedig azt jelenti, hogy innen a Földről soha el nem érhetem őket... Aztán az is megeshet, hogy később sem.
Van egy nagyon kedves barátnőm, Kertész Évike, aki anyák napján ideküldött valakiket, miután Ő már idős ahhoz, hogy utazzon, akik vigyáztak rám, mert rám, mióta Zsófi nincsen vagy a kórházak vigyáznak, vagy a Barátaim.
Így aztán Évike tanácsára megvettem azt a parfümöt, s jelenleg is ott van Zsófi szobájában az asztalon.
Képet sajnos, senki sem tud festeni...